Timi és Gábor 2017. május 6.

Kedves Balázs!

Zoli, a fotósunk ígérte, hogy küld át nektek fényképeket, így én csak néhány kedvencet csatolok! Még egyszer köszönjük szépen Neked, Nikinek és Czekáéknak, hogy velünk voltatok életünk legcsodálatosabb napján!

Már az első találkozásnál tudtuk, hogy téged szeretnénk megbízni esküvőnk koordinálásával, utána pedig bárkinek is említettük, hogy Te leszel a ceremóniamester, csak azt tudta mondani „jó kezekben vagytok” „szuper estétek lesz”. Ezek a válaszok nagyon megnyugtatók voltak, és persze kíváncsian vártuk, hogy mit is fogsz csinálni.

Aztán eljött a mi nagy napunk, amit annyira vártunk. Niki csodás szertartást vezetett le, egyedi volt, személyre szóló, néha mosolyogtunk, néha pedig elérzékenyülve könnyeztük meg a szép szavakat.

A nap további részében minden a tervek szerint alakult, szinte vendégek lehettünk a saját esküvőnkön, úgy éreztük csak sodródunk az eseményekkel, semmire nem kell figyelni, minden megy magától. Ez az, ami nektek volt köszönhető, kézben tartottátok a napot, levettétek a terhet a vállunkról, és nem utolsó sorban jó hangulatot teremtettetek! Vendégeinktől is rengeteg pozitív visszajelzés érkezett!

Czeka és Matyi remek zenéket játszott, mindenki talált kedvére valót, és Téged, Balázs „alakításodért” pedig méltán hívhatunk ENTERTAINERNEK! J

UI: szuperül éreztük magunkat a meccseden is, köszönjük, hogy ott lehettünk!

Szeretettel,

Timi & Gábor

Helyszín: Malonyay kastély

Szertartásvezető: Lendvai Nikoletta

DJ: Czeka

Fotó: Vanik Zoltán

Cégadatok
Menyhárt Balázs E. V.
Székhely: 2045 Törökbálint, Szérűskert u. 3.
Adószám: 59443456-1-33
Nyilvántartási szám: 57478775
Bankszámlaszám: 10700574-73759171-51100005 (CIB Bank Zrt.)
Tárhely szolgáltató adatai

Üzemeltető: Tárhely.Eu Szolgáltató Kft.
Bankszámlaszám: 10702215-48381002-51100005 (CIB Bank Zrt.)
Cégjegyzékszám: 01-09-909968
Adószám: 14571332-2-42