Ágnes és András 2014. május 24.
Az esküvőszervezés legelején, a helyszín és a zenekar lefoglalása után kezdtünk bele a keresgélésbe, hogy ki is lehetne az a személy, akinek a segítségével életünk legszebb napját megtervezhetjük, és a 150 fős vendégseregünkkel is elboldogul. Internetes keresgélés útján találtunk rá többek között Balázsra is, akire a személyes találkozó után esett a választásunk. Közvetlen, jókedvű és magabiztos személyiség, hosszú évek tapasztalatával, olyan valaki, akivel tudtuk, hogy könnyű lesz együttműködni és mindenben számíthatunk a tanácsaira, ötleteire. Így is történt, a következő kb. 8 hónapban többszöri találkozó után alakult ki a nagy napunk programterve, a mi elképzelésünk alapján, Balázs ötletes tanácsaival kiegészítve.
Nagyon sok segítséget kaptunk tőle abban, hogy hogyan legyenek az események gördülékenyek, unalmas félóráktól mentesek.
A nagy napon nagyon izgultunk a ceremóniák előtt, de tudtuk, hogy a megtervezett délutáni, esti program jó kezekben van. Voltak nem várt bökkenők, de gyorsan előkerült ilyenkor a B terv, így nekünk csak annyi volt a feladatunk, hogy jól érezzük magunkat és a vendégeinknek is kellő figyelmet tudtunk szentelni. A játékoknak, feladatoknak, meglepetéseknek hála nem volt ideje unatkozni a vendégeinknek sem, sokat nevettünk, és mire észbe kaptunk már hajnalodott.
Szeretnénk megköszönni még egyszer Balázsnak és segítőjének a sok munkát, segítséget, ötletet és meglepetést, nagy részetek volt abban, hogy most visszatekintve úgy érezzük, hogy a mienk volt a világ legjobb esküvője! 🙂
További sok sikert kívánunk!
Ági és Andris
2014. május 24.