Barbi és Ati 2021. június 26.
Körülbelül másfél évvel az esküvőnk előtt találkoztunk először Balázzsal, akit már akkor is nagyon szimpatikusnak találtunk. Nem gondolkodtunk sokat, felkértük őt ceremóniamesternek, amit nem bántunk meg… sőt!
A járvány miatt sokáig bizonytalan volt a helyzetünk, hogy meg tudjuk-e tartani a lagzit. Minden egyes lakodalmakat érintő intézkedés bejelentésekor szinte már rutinná vált, hogy Balázs telefonon megkeresett minket és egyeztettük a részleteket. Tartotta bennünk a lelket, amire nagy szükségünk volt, főleg akkor, amikor más szolgáltató a dátumunkat illetően elbizonytalanított minket és a nagy napunk átszervezését javasolta. Szerencsére az átszervezésre nem került sor, ez többek között Balázs hozzáállásának, eddigi tapasztalatainak is köszönhető, amiket megosztott velünk.
Az esküvő szervezése során mindenben a segítségünkre volt, ötleteivel segített színesebbé tenni a „kötelező” esküvői programokat. A kötelezőt azért is tettem idézőjelbe, mert Balázs már az első perctől kezdve hangsúlyozta, hogy semmi nem kötelező és mindent úgy alakítsunk, ahogy MI szeretnénk. Nem kell megfelelni semmilyen elvárásnak, mert ez a nap rólunk szól, nekünk kell jól éreznünk magunkat. Hálásak vagyunk, amiért olyan sokszor elmondta ezt a gondolatot, mert ennek köszönhetően egy olyan napot tudhatunk magunk mögött, amire egész életünkben jó érzéssel fogunk visszagondolni! És a legjobb az, hogy nem csak mi, hanem a vendégeink is. 🙂
Nagy terhet vett le a vállunkról a szervezés során, minden felmerült problémára közösen találtunk megoldást. Az elkészült forgatókönyvet részletesen, többször is átbeszéltük, a szinte utolsó pillanatos változtatásokat is rugalmasan kezelte. A nagy napunkon minden az előzetesen megbeszéltek szerint zajlott. Ott volt velünk és kimentett minket, amikor szükségünk volt rá. 🙂 A vendégeket nagyon jól kezelte, az idősekkel és a fiatalokkal is megtalálta a közös hangot, határozattan, stílusosan irányított.
Kedves Menyasszonyok, Vőlegények! Nem fogtok csalódni, ha őt választjátok ceremóniamesternek az esküvőtökre. Bátran ajánlom, hogy találkozzatok vele, ismerkedjetek meg, és ha szimpatikusnak találjátok, ne habozzatok felkérni.
Balázs! Nem tudjuk elégszer megköszönni a segítségedet… úgyhogy „csak” egy ölelést küldünk, és további sikereket kívánunk a munkádhoz!
Barbi és Ati