aceremóniamester

1 21 22 23

Rita és Tamás 2007. július 25.

Kedves Kevin!

Utólagosan is szeretnénk megköszönni azt a munkát, amit nyújtottatok a vendégsereg és számunkra az esküvőnkön! A hangulat nagyon jól sikerült. A játékok, melyek azt a célt szolgálták, hogy oldódjon a hangulat minden korosztály számára, nagyon jól váltak be! Azóta rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk!! Az eljövendő pároknak KIEMELTEN ajánljuk figyelmébe az Aceremóniamester ezen két ceremóniamesterét, mert oroszlánrészt vállaltak abban, hogy feledhetetlenné válhasson számunkra ez a nap és rengeteg plusz feladattól kíméltek meg minket! A segítségetekkel tudtunk magunkra és erre a szép napra koncentrálni és nem a háttérmunkálatokkal kellett foglalkoznunk! Még egyszer köszönjük!

Rita és Tomi

Szilvia és Mihály 2007. augusztus 18.

A neten véletlenül találtunk rá Balázsra. Már az első találkozónkra is úgy érkezett – anyagokkal, filmekkel, információkkal felszerelkezve, öltönyben -mintha egy komoly üzleti tárgyalásra indult volna. Meggyőzött a hozzáállása és a profizmusa, természetesen elnyerte a megbízást! Szerencsére a szervezés hónapjai alatt kiderült, hogy bár minden megbeszélést igyekszik nagyon hivatalosan kezelni, és maximálisan a feladatra koncentrál, könnyen meg lehet találni vele a közös hangot, vevő minden poénra, ezért sokszor csak azt vettük észre hogy megy az idő, jót beszélgetünk, de az esküvőhöz nem jutottunk közelebb… Mindig számíthattunk rá, akármilyen kérdésünk
volt, nagyon sok ötletet hozott olyan dolgokkal kapcsolatban is, ami nekünk eszünkbe sem jutott volna – na persze, a rutin! Az ő közvetítésével jutottunk hozzá a legjobb dj-hez – Czekát kérjétek, ha nem ragaszkodtok a hagyományos élőzenés lagzihoz. Az egész szervezésből igazán arra emlékszünk, hogy rettentő jó hangulatban “dolgoztunk” együtt, aminek az eredménye egy nagyon jól sikerült, igazi bulis esküvő lett. A családunk, barátaink, ismerőseink még így három hónappal később is ezzel nyitnak sokszor ha találkozunk: “Nagyon jól éreztük magunkat az esküvőtökön! Minden szuper volt!!!”

Szilvi & Misi, 2007. augusztus 18.

1 21 22 23
Cégadatok
MCA CEREMÓNIAMESTER Bt.
2045 Törökbálint, Szérűskert u. 3.
Adószám: 26647373-1-13
Bankszámlaszám: 10700574-71299468-51100005 (CIB Bank Zrt.)
Kisadózó
Tárhely szolgáltató adatai

Üzemeltető: Tárhely.Eu Szolgáltató Kft.
Bankszámlaszám: 10702215-48381002-51100005 (CIB Bank Zrt.)
Cégjegyzékszám: 01-09-909968
Adószám: 14571332-2-42