menyhárt balázs

Szilvi és Márk 2018. július 13.

Kedves Balázs!

Emlékszem, amikor szolgáltatókat kerestünk először egy másik ceremóniamestert kerestünk fel, de az élet úgy hozta, hogy vele nem tudtunk leszerződni. És milyen jó, hogy így történt, amikor felkerestünk páromra hagytam, hogy két ceremóniamester közül kivel szeretne találkozni, és amikor meglátott egy fotót rólad az volt a tömör és egyszerű válasza:

„Tetoválása van, rossz ember nem lehet!” 😀

És ahogy megismertünk tudtuk, hogy nem csak a tetkók miatt, hanem szakmailag is tökéletes a választás. Összességében iszonyatosan jó volt a buli, amit csináltál, még azok is táncoltak akikről azt gondoltuk, hogy soha nem fognak, még a szülőket is rávetted, hogy táncoljanak. A végén pedig emlékszem valaki megveregette Márk vállát, hogy milyen jó, hogy ilyen haverja van, aki még ceremónia mesterként is ott tudott lenni az esküvőnkön. Mindenki azt kérdezte az esküvő után, hogy nem idegeskedtünk e a nagy napon sokat, hogy minden rendben menjen, majd mindenki csodálkozott, hogy mi egyszerűen imádtuk az egész napot és nem aggódtunk semmi miatt, mert mindent kézben tartottál és időben szóltál, hogy mikor mit kell csinálnunk! 😊

Szóval hatalmas köszönet a munkádért és a jókedvért, amit az esküvőnkre varázsoltál!

Szilvi és Márk

Ajánló – Feeling zenekar

Igen nehéz „sorsom” van akkor, amikor megkérdezik tőlem, hogy tudok-e ajánlani zenekart esküvőre.

Sok zenekart ismerek, ilyenkor nagy az én felelősségem is, mert nem szabad vaktában lövöldözni, hogy mindegy milyen alapon csak ajánljak valakit. Mivel nem vagyok esküvőszervező, nem kérek jutalékot, illetve az sem  lenne egészséges, hogy állandóan hétről-hétre ugyanazzal a csapattal dolgozzak együtt. Itt a csapatra értem a fotóst, videóst, helyszínt, szervezőt, zenekart, dj-t.  Nem tudom elhinni és elképzelni azt, hogy miért jó a teljes „belterjesség”, úgyhogy nem is firtatom tovább ezt a kérdést.

A Feeling zenekar. Régóta ismerem őket, de az elmúlt évek legerősebb négyese. Hihetetlen az a profizmus, segítőkészség, az új dalok ismerete, és a kiválóan énekelt angol nyelvű dalok kimeríthetetlen tárháza. Teljes mellszélességgel ajánlom őket.

Annyit tegyetek meg kérlek, ha felhívjátok őket, ne kezdjetek el alkudozni. Minden egyes forintot megérnek, óriási bulit csinálnak, 100%.

Ölel mindenkit,

Balázs

Feeling zenekar:

Lakatos Yvette

Vincze Fruzsina

Csotye László

Szemes Tibor

Mónika és Karesz 2017. szeptember 9.

Kedves Niki és Balázs! A Mi életünkben kicsit váratott magára a NAGY NAP, emiatt és talán, mert egyikünk sem az a szereplős típus, egészen kis, mondhatni csendes esküvőt terveztünk! Azután elkezdtük összeszámolni a Rokonokat, Barátokat, számunkra fontos embereket és rájöttünk, hogy ” kis” esküvőről nem igazán lehet szó, mert jóval meghaladtuk a 100 főt! Ha már 120 ünneplő ember, akkor legyen Fotós, legyen Ceremóniamester, meg legyen Cinematográfus( ezt a kifejezést Balázstól hallottam először ) , na és persze zene meg tánc! Így találtuk meg azokat a remek embereket, akik profizmusa és segítsége nélkül elvesztünk volna az esküvőszervezés sűrűjében! Így találtunk meg benneteket, Korecz Márk fotográfus és Isten segedelmével!
Márk 3-4 általa preferált Ceremóniamestert ajánlott Nekünk kis jellemzéssel, melyek közül első megérzésre Balázst választottuk..és milyen jól tettük!

Már az első beszélgetéskor tudtuk, hogy megtaláltuk Akit/Akiket kerestünk! Pontosan ez a hozzáállás, szakmai tudás, segítő irányítás kell nekünk , amit Balázs a munkájában képvisel! Nem sok és nem kevés..pont annyi, amennyi kell! Mi nagyon örülünk a Férjemmel együtt, hogy megismerhettük benneteket,hogy a Ti segítségetekkel sikerült úgy ez a nap, hogy azóta is minden résztvevő Ódákat zeng róla! Köszönet Nektek a segítségért, az emberi érzésekért,a profizmusért! Köszönet magunknak, hogy jó döntést hozva, mellettetek tettük le a voksunkat! Köszönet Istennek értetek! Szeretettel, Mónika és Karesz 2017.09.09 Esztergom

Fotó: Korecz Márk

Karola és Dani 2017. június 24. Erdély

Kedves Házasulandó Párok!

Menyhárt Balázst az esküvőnk előtt egy héttel kerestük fel telefonon, hogy elvállalná-e erdélyi esküvőnk és azt követő lakodalmunk vezetését, összetartását. Már a telefonbeszélgetésünk alkalmával megnyerő volt odaadása, lelkesedése és mindemellett szakmai hozzászólásai. A technikai egyeztetéseket követően kézbe vette a szervezést, minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy belelásson egy hagyományos erdélyi esküvő mintájába, és a lehetőségekhez mérten teljesítse az elképzeléseinket. A nagy nap előtti időszakban is számíthattunk tanácsaira, segítségnyújtására. Biztonságot adott az a gondolat, hogy majd az esküvő napján lesz egy Balázsunk, aki ismeri az elképzelésünket, a kéréseinket és felmerülő problémák esetén fordulhatunk hozzá.

Úgy gondoljuk, hogy a lehető legtöbbet megtett az eltérő stílusú, hangulatú emberek jókedvre derítése, összekovácsolása és az est kézben tartása érdekében. Fontosnak tartottuk, hogy az esküvő és a lakodalom az általunk megírt és közösen egyeztetett forgatókönyv szerint zajlódjon. Balázsnak sikerült egyben tartania a násznépet és őszinte érdeklődéssel, lelkesedéssel fordult a vendégsereghez. Stílusa fiatalos, rendezett és laza egyben. Van kiállása, előadókészsége, de mégsem veszi el a figyelmet a párról. Sőt, minden körülöttünk forgott!

Őszintén tudjuk nektek ajánlani Menyhárt Balázs ceremóniamestert és igen kedves segítőtársát, Nikit!

Karola és Dani

Timi és Gábor 2017. május 6.

Kedves Balázs!

Zoli, a fotósunk ígérte, hogy küld át nektek fényképeket, így én csak néhány kedvencet csatolok! Még egyszer köszönjük szépen Neked, Nikinek és Czekáéknak, hogy velünk voltatok életünk legcsodálatosabb napján!

Már az első találkozásnál tudtuk, hogy téged szeretnénk megbízni esküvőnk koordinálásával, utána pedig bárkinek is említettük, hogy Te leszel a ceremóniamester, csak azt tudta mondani „jó kezekben vagytok” „szuper estétek lesz”. Ezek a válaszok nagyon megnyugtatók voltak, és persze kíváncsian vártuk, hogy mit is fogsz csinálni.

Aztán eljött a mi nagy napunk, amit annyira vártunk. Niki csodás szertartást vezetett le, egyedi volt, személyre szóló, néha mosolyogtunk, néha pedig elérzékenyülve könnyeztük meg a szép szavakat.

A nap további részében minden a tervek szerint alakult, szinte vendégek lehettünk a saját esküvőnkön, úgy éreztük csak sodródunk az eseményekkel, semmire nem kell figyelni, minden megy magától. Ez az, ami nektek volt köszönhető, kézben tartottátok a napot, levettétek a terhet a vállunkról, és nem utolsó sorban jó hangulatot teremtettetek! Vendégeinktől is rengeteg pozitív visszajelzés érkezett!

Czeka és Matyi remek zenéket játszott, mindenki talált kedvére valót, és Téged, Balázs “alakításodért” pedig méltán hívhatunk ENTERTAINERNEK! J

UI: szuperül éreztük magunkat a meccseden is, köszönjük, hogy ott lehettünk!

Szeretettel,

Timi & Gábor

Helyszín: Malonyay kastély

Szertartásvezető: Lendvai Nikoletta

DJ: Czeka

Fotó: Vanik Zoltán

Reni és Márk 2017. április 1.

Még egyszer nagyon köszönjük a segítségeteket az esküvőnkön és mivel egy ajánlást kértél, én ezzel a levéllel fogok pár olyan dolgot leírni ami mint utólag kiderült, nagyon jó ötlet volt, de fogalmunk nem volt róla a szervezésnél.
Szóval miért vagy te nagyon jó a munkádban?
1. Háromszor kell találkozni veled, ezzel a Stockholm-szindróma tüneteit idézted elő bennünk: Mivel többször találkoztunk ezért nem csupán egy szolgáltató voltál, hanem az ember akihez nyugodtan, kötetlen módon tudtunk fordulni az esküvőnk napján is. Nem kellettek udvariassági körök, eszünkbe jutott valami és mondhattuk is. Olyan volt az esküvőnk mintha egy jó barátunk szervezte volna. Ravasz, nagyon ravasz.
2. Te kiemeltél minket: Nagy hangú extrovertált állat vagy, de ezt az esküvőnkön a mi kiemelésünkre használtad. Ez szerintem minden párnak az előnyére válik. Az esküvőn nemcsak a pár ruhája kell hogy kiemelje őket a vendégseregből, hanem egy ember aki helyettük beszél, helyettük intézkedik és szervez. Ha valaki nem filmszínész és nincs igénye vagy affinitása ahhoz hogy saját magát nyomja az esküvőjén, akkor csakis téged válasszon.
3. Megteremted a pillanatot: A megbeszéléseinken ez nem volt világos számunkra, de a videónk és a képek bebizonyították hogy a maradandó emlékekhez bizony mozgás és esemény kell. Nagyon kellenek az apró programok pl közös fotózás, násznép felhypeolása, bevonulás előkészítése (TAPSCUNAMI!!!!) kvíz játék, tortafelvágás, a néha passzív kajakómás násznép összehúzása és táncoltatása.
4. Mersz más lenni és eltérni a sablontól: Szülőköszöntésnél csokor helyett inkább fénykép, anyakönyvvezetővel való pezsgőzés kihagyása, esküvői torta desszert helyett? Miért is ne? Te látsz a pályán, javasolsz és kivitelezed.
5. Az esküvő napja nyugis: mi semmit nem vettünk észre a ti erőfeszítéseitekből, csak annyit, hogy nyugi van, minden működik és történik. Nem jött oda hozzánk senki kérdezgetni hogy merre van a WC és hogy hova kell ülni, mert ott voltatok ti. Mi csak élveztük a napot, és már közben is azt beszéltünk Renivel hogy bárcsak lelassulna az idő és még tovább tartana.
6. Ha esetleg valaki még nem biztos abban hogy kell-e neki ceremónia mester akkor pár szó: az ember saját esküvői száma statisztikailag az 1db felé tendál. Mint mindennel amit az embernek csak egyszer van alkalma csinálni feltételezi a nagyon alacsony tapasztalatot és tudást a témában. Az esküvő az egy külön műfaj, külön problémákkal és szokásokkal amik önmagukban nem bonyolultak és nem rakéta tudomány, de tapasztalatot igényel. Pár kérdés amire mi nem gondoltunk, de te hála az égnek csípőből:
Mi kerüljön a meghívóra? A szertartás kezdete vagy egy hamarabbi időpont? Mennyivel hamarabb?
Hova álljon az ifjú pár az anyakönyvezető elé?
Hogy írjon alá a vőlegény hogy ne a feje búbja látszon a fényképeken?
Hogy csináljuk a csoportképet hogy ne tartson 3 órán keresztül?
Hogy adagoljuk az alkoholt úgy hogy ne legyen mindenki már délután 5kor seggrészeg?
Milyen parti kellékek férnek bele egy esküvőbe?
ésatöbbi, ésatöbbi…
Mi nagyon reméljük hogy lesz alkalmunk egy általad vezényelt esküvőn vendégként részt venni.
Üdv,
Reni és Márk
DJ: Nestor

Zsófi és Koen 2016. július 23.

Minden indokolt volt szakmailag: a vendégvárás, a szertartás, a buli, a kedvesség és a rengeteg jó fej magyar és belga vendég örömünnepe. Zsófi! Koen! Ölelés!

Helyszín: Csicsergő Szabadidőközpont

Fotó: Petrilla Szabolcs

Zsófi és Koen 2016. július 23.

Balázst az esküvőnket nagyjából 1 évvel megelőzően kértük fel ceremóniamesternek. Mi nagyon nagy hangsúlyt fektettünk a ceremóniamester kiválasztására, nagyjából 15 emberrel leveleztünk, míg végül a kört 2 főre szűkítettek. A személyes találkozás alkalmával Balázs az első pillanattól meggyőzőtt minket, és a rákövetkező egy év alatt mindig is éreztük, hogy jól választottunk J

Pedig Balázsnak nem volt egyszerű a dolga: kapott egy belga-magyar, külföldön élő párt, egy angol-magyar nyelven levezetendő esküvőt, és több mint 130 magyar, flamand, francia, orosz és román vendéget. De Balázs minden feladatát remekül megoldotta és most, 4 hónappal az esküvőt követően is még folyamatos pozitív visszajelzéseket kapunk a vendégek felől. A násznép és mi is egyszerűen imádták, ahogy az egész esküvőn alakította a hangulatot, ha kellett viccelt, ha kellett komoly volt és ha kellett angolul magyarázta a külföldieknek, hogy mi is az a paradicsommártás az előttük lévő tányérokon. 😉

Balázs, Nálad remekebb ceremóniamestert keresve se találhattunk volna! Nikinek is köszönjük az egész napos munkáját, fantasztikus páros vagytok csak így tovább!

KÖSZÖNÜNK MINDENT 🙂

Koen és Zsófi

Kata és Dani 2016. szeptember 3.

Az esküvőnk szervezésének elkezdésekor biztosak voltunk abban, hogy a hagyományostól eltérő, vagány ceremóniamestert szeretnénk, aki profin levezényli a bulit és nagy partyt csinál. Zoli, a DJ ajánlására találtunk meg Téged, és a találkozásunk után egyből úgy gondoltuk, hogy Te leszel a mi emberünk!

A szervezés éve alatt rengeteg hasznos tanáccsal és ötlettel segítettél minket abban, hogy egy valóban alaposan átgondolt és megszervezett, és a vendégek elmondása alapján nekik, és ami épp annyira fontos, nekünk is nagyon szórakoztató esküvőt hozzunk össze.

Az esküvőn pedig hatalmas segítséget jelentett, hogy Te és Orsi ott voltatok, és mi tudtuk, hogy bármi fennakadás van, Ti segítetek nekünk. Nagyon nagy terhet vettetek le a vállunkról ezzel – a szertartás előtt Dani számára különösen nagy támaszt jelentett, hogy Ti intéztetek mindent, ő pedig tudott a vendégekre és a saját maga megnyugtatására koncentrálni. 🙂

Az este a játékokkal nagyon szuper volt, a buli pedig felejthetetlenre sikerült, ennek egyik oka egészen biztosan a klassz kezdés volt, szuper volt látni a vendégeinket önfeledten bulizni már a party legelején is!

Nagyon szépen köszönjük a rengeteg segítséget és az esküvő nagyon profi levezénylését, végtelenül nagy segítség volt, hogy Ti ott voltatok velünk és mi valóban felszabadultan tudtuk élvezni az este minden egyes pillanatát!

Kata és Dani

Helyszín: La Plata

Fotó: Czope Anna

Katalin és Károly 2016. július 9.

Kedves Balázs!

Ezzel a pár sorral szeretnénk megköszönni Nikinek és Neked, hogy esküvőnkön mindent a kezetekben tartottatok.

Hogy őszinte legyek, mikor először találkoztunk veled, a profizmusod és a határozottságot megijesztett minket. Annyira különbözőek voltunk, hogy az első találkozás nem győzött meg minket, akkor el sem tudtam volna képzelni, hogy téged válasszunk. Nem titkolom, találkoztunk még pár ceremóniamesterrel, majd rájöttünk, hogy a mi esküvőnkre mégiscsak te kellesz. A határozottságod, a személyiséged, a tapasztalatod mégis meggyőzött minket. Tudtuk, hogy a mi esküvőnkre egy határozott ceremóniamester kell, hiszen a templomban közel 250, a vacsorán és a polgári ceremónián 150 vendég vesz részt.  Találkozásaink során egyre jobban megismertük egymást, és a határozott elképzeléseinkhez igazán jól alkalmazkodtál.

Nikivel ugyan csak a Nagy Napon találkoztunk először, de kedvessége miatt olyan volt, mintha vele is legalább annyiszor találkoztunk volna, mint veled.

Így utólag visszagondolva, nem is tudom, hogy a többi “jelölt” mit kezdett volna ennyi emberrel… Egy szó, mint száz, nagyon jó döntést hoztunk, hogy téged választottunk.
Köszönünk mindent!

K&K

Cégadatok
MCA CEREMÓNIAMESTER Bt.
2045 Törökbálint, Szérűskert u. 3.
Adószám: 26647373-1-13
Bankszámlaszám: 10700574-71299468-51100005 (CIB Bank Zrt.)
Kisadózó
Tárhely szolgáltató adatai

Üzemeltető: Tárhely.Eu Szolgáltató Kft.
Bankszámlaszám: 10702215-48381002-51100005 (CIB Bank Zrt.)
Cégjegyzékszám: 01-09-909968
Adószám: 14571332-2-42